Dolomitok II.

Demuth kante vonalvezetése

Néhány évvel ezelőtt Kiszely Matyi mesélt egy villámcsapásos történetet erről az útról, amikor is hárman mászták az élt, jött a vihar, behúzódtak egy odúba és ott villámcsapás érte mindhármukat. Szerencsére komolyabb sérülés nélkül úszták meg a kalandot. Ebből kiindulva is nagyon óvatosak voltunk.
A Tofana Pilastro útjáról lemondtunk, egyrészt azért mert déli fal, és a nagy hőség miatt kellemetlen lett volna a mászás, másrészt pedig kissé elbizonytalanodtunk az Agner kunsztjaiban tapasztalt nehézségi besorolás miatt.

A Demuth kante egy 700 méteres út, a Cima Ovest keleti élén, 20 kötélhosszal. Nehézsége egy helyen VII, amely VI- A0 al is teljesíthető, egy 6 m-es áthajló sárga repedés. A többi hossz főként IV es V-ös, egy-két ennél könnyebb résszel.
Öt órára lőttük be a felkelést. Nagyon rosszul aludtunk mindketten, a sátrunkat az Auronzo ház melletti parkolóban a Zinne fantomjának hűvös lehelete lengette, ezzel gyengítve minket, akik az egyik csúcsára óhajtanak másnap törni.

Korán indultunk, de már többen megelőztek minket a beszálláshoz vezető úton. Az északi falak alá érve láttuk, hogy mindenki a legnagyobb torony a Cima Grande Comici útja előtt sorakozik. Hát igen, ez a legnépszerűbb út itt a Tre Cime di Lavaredo csoportban. Később már megjelentek a Hasse Brandler alatt többen, és egy parti beszállt a Das Phantom der  Zinne-be is.

A Demuth kante egy párkányra történő harántozás után indul.

Jó tempóban faltuk a hosszokat, és kb. 3 óra múlva ott álltam az út kulcshelye alatt. Tominak jut a kunszt, ezt már előre megbeszéltük, és ott az áthajló repedés alatt, azt szemlélve nem tűnt megoldhatatlan feladatnak. Támadásba lendülünk, hipp-hopp és már fent is van Tomi a kunszt feletti standban.

Én jövök. Négy mozdulatos boulderprobléma 2700 méter magasságban. Bal láb fent magasan, bal alsósból jobb kézzel egy dudorra felnyúlni, meghúzni Gastonba, majd betartani, ebből bal kéz fel egy késre, és jobbal már ott van egy  zseb. Egy lépést nem léptem meg pontosan, megcsúszott a lábam, de szerencsére tartottak az ujjaim.

Hamarosan elértünk egy nagy odúhoz. Emellett folyik át az összes csapadék, ami a keleti falra esik. Itt a falon lévő összes perem, fogás lekerekedett, biztosítás a kompaktság miatt nehézkes.

Miután felérkeztünk a ringbandra még két kötélhosszt másztunk a csúcsig -standlebontós utánmászással- amelyek nagyon szép kövön vezetett fel.

Lefelé menet kis civakodás volt egy elmért ereszkedés után, de kb. 1,5 óra alatt leértünk a kocsihoz.

Másnap a Cinque Torri-hoz mentünk egy levezető mászást tervezve, mivel lassan véget ér a mászóhét.

A Torre Grande-ra másztuk a Finlandia 5 kötélhosszas VII-  -os utat. A pszichém és a motiváltságom aznap egy kicsit mélyrepülésben volt, de a gyönyörű kompakt kő kárpótolt mindenért.

A toronyról a legendás főkéményen keresztül ereszkedtünk le mi is. Ami egy barlangásznak megszokott dolog gondolom, de nekünk nagy élmény volt. Kb. 55 méter ereszkedés végig a kémény két fala között a levegőben.

Megcsodáltuk a panorámát a Rifugio Scoiattoli-nál, lesétáltunk a kocsihoz,  Cortina-ban ettünk egy pizzát, sörözgetéses este, majd másnap indultam haza, Tomi pedig vissza Arco-ba tanfolyamoztatni.

Elröpült az az egy hét ott a dolomittornyok között, sok nehézség volt a 70 kötélhossz alatt, de most már csak a pozitív dolgok erősek bennünk, amik az újabb kalandra hívnak…

Mászók: Vörös Tamás és Flaska Péter