Tomival közös 2013-as túránk fő célpontjának egy a Nagy Zinne északi falán futó utat választottunk. Viszonylag sikerült jó formába kerülnünk nyár végére. Június közepétől augusztus közepéig szinte minden hétvégén külföldön másztam, Tomi pedig a több éve szokásos Arco trip-jén vett részt. Az augusztus 20.-ai teremfelújítás utáni hétre terveztük a túrát, de az eső elmosta. Így szeptember eleje lett belőle.
Szombaton augusztus 31.-én reggel indultunk útnak, kényelmesen, nem volt kedvünk a pénteki munka utáni éjjeli kocsikázáshoz. Késő délután 6 körül érkeztünk a már jól ismert Tre Cime parkolóba.
Piknik a Tre Cime alatt
Úgy terveztük, hogy vasárnap (mivel késő délutánra esőt mondanak) egy „rövidebb” jól biztosított utat mászunk a Kis Zinne-re, 2012-es Christoph Hainz és Simon Kehrer útját a Prima Ballerina-t. Júliusban másztam a mellette lévő hasonló nehézségű utat, így reményekkel telve adtam el az ötletet Tominak, hogy ezt másszuk. 345 méter, 11 hossz, melyből két hossz 7b. Nem baj, szokni kell a nehézséget gondoltuk, mivel a fő cél a Hasse-Brandler a Nagy Zinne északi falán sem sokkal könnyebb, 7a+.
Nyugodt éjszaka után nem keltünk túl korán, nagyjából 9 körül érhettünk a beszálláshoz. Tomi kezdte az első hosszt, jó kis bemelegítés 6c+. Volt benn néhány ülése elölben. Másodban kimásztam, majd jött egy 7a-s hossz. Ment a mászás kb. 10 méter hosszan, majd itt következett be a törés. Nem sikerült elsőre a hossz talán 7a-s része. Nem vagyunk formában? Próbáltam rá ég egyet. Nem merem megcsinálni a mozdulatot. Tomira nézek. Ő rám, de nem látok elszántságot a tekintetében. Még egyszer megpróbáltam. Jó kézsorrenddel átjutottam rajta. De ennyi. Törősnek tűnt, elgyengültem fejben.
-Mi legyen? – kérdem.
-Hát….-mondja Tomi
És ekkor előkerült a lelkizés. Törős ez a fos. Egy méterrel sem merek a nitt fölé mászni. Ha már ez sem megy, mi lesz 100 méter múlva? Mit keresünk itt? Mi hajt, mi hajtott éveken keresztül minket, ami ezeken a helyzeteken átsegített? Nem találtuk. Sem Tomi, sem Én.
Bármennyire is nehezemre esett, de fel kellett adnom, Tominak talán könnyebben ment. Karabinerre cseréltem az expreszt a nittben, és már Tomi mellett is voltam a standban. Majd egy ereszkedéssel a földön álltunk, újra. Ezt csak egy dologgal lehet orvosolni, kicsit. Gyerünk be az alattunk lévő turistaházba, igyunk egy sört.
A sörrel a kézben már teljesen világos volt, hogy ezen a mászótúrán a Hasse-Brandler is kútba esett. Ennyi motivációval, ami most nekünk van, nem jutunk fel rajta. És abban az útban az áthajló részeken elég kockázatos visszaereszkedni, ha ott is kislányok leszünk. Folyamatos őrlődés, és a kiégés gondolatától emésztődve úgy döntöttünk, menjük sportmászni, együnk-igyunk kényelmesen.
Manolo új kalauza nálunk volt. Véletlenül. Így meg sem álltunk szinte az egész Dolomitokat átszelve Val Canali-ig, ahol egy kempingben szálltunk meg.
Igaz, az oda úton még egy pillanatig eltöprengtünk a Civetta Philipp-Flam útjának vizes kéményeit nézegetve, de gyorsan kivertük a fejünkből a kósza gondolatot, pedig évek óta téma volt ez az út is. Útközben a Passo Rolle –t elhagyva jobb oldalon nagyon érdekes kövű falat láttunk. Tomi mondta ez a Tognazza. Megtetszett, elsőre.
Este több üveg borral kenegettük sebeinket, szakadt az eső.
Másnap csurom víz volt a közeli mászóhely egy vár alatt. Délutánig 3-4 szektort kerestünk fel, de egyik sem volt szimpatikus.
A festői Val Noana-ban
Utolsó esélyként egy San Martino melletti Silly szektort találtunk. Furcsa, ide nem illő kővel találkoztunk. Itthon megnéztük porfir a neve. Elképesztően jól tapadt, repedések, bevágások, táblák alkotják a falat. Oldás semmi. 6b-6c-7a-kat néztünk 8-10 utat sötétedésig.
San Martino melletti mászóhely
A Tognazza-nak is ilyen színe volt messziről, kicsit be is lelkesedtünk. Túl könnyű utat nem akartunk választani, inkább kuriózumnak számítót, így döntöttünk a nagy bevágás, azaz Gran diedro mellett. Már a kalauzban is nagyon látványos fotókat láttunk az útról ahogy Manaolo mássza azt.
- Gran Diedro topo
Éjjel nem volt kedvünk sátrat állítani, a Rolle hágó parkolójában húztuk meg magunkat, csak hálózsákban. Egész éjjel alpesi tehén kolompolás, csillagos ég. Festői volt.
Aztán reggel mintha kicsit túl közelről kolompolna egy tehén. Kinézek a hálózsákból és már csak pár méterre van tőlünk, és felénk tart. Riasztom Tomit, felpattanunk hálózsákostól, nézzünk egymásra, mi a tehénre a tehén meg ránk. Aztán komótosan elhalad mellettünk. Pfff. Akkor reggelizzünk, és menjünk mászni. Tehén barátunk egy hotel parkolójában kezdte rágni a füvet, fotózkodtak is vele e többen. A reggelinket befejezve, a kávénkat szürcsöltük, közben az élet nagy dolgairól beszélve látjuk, hogy a tehén már megint jön. Épp egy almát ettem, úgy gondoltam a csutkát odaadom neki, egy kis ínyencség. Szinte kivette a kezekből. Na és ekkor elszabadult a pokol…A tehén teljesen beindult a kajákra. Először szétmarcangolta a mellettünk lévő lakóautó szemetesét. Majd a piknik asztalunkon lévő reggeli maradékot kezdte csócsálni. A kotyogós kávéfőzőt egyetlen mozdulattal eltüntette a szájában, lenyelni nem tudta, majdnem megfulladt tőle, kiköpte. Nem hagyott minket békén. Eszeveszett pakolásba kezdtem, asztal, szék, kaja, miközben Tomi kenyérdarabokkal vezette odébb a tehenet. Félelmetes volt az a több száz kilós állat, ahogy térül fordul, bekap ezt-azt ami az útjába kerül. Néha cseppet sem lomhán mozogva. Közben már nézőközösségünk is volt, nem kis vidámságot csalva az arcukra. Ahogy lehajoltunk, hogy a mi széttépett szemetesünket összeszedjük a tehén már startolt is ránk. Ha nem hajoltunk le, akkor két lépést odébb ment. Ezt játszottuk legalább fél óráig. Tehetetlenek voltunk :). Majd Tomi a tehén szemét lapulevéllel letakaró trükkjének köszönhetően sikerült összeszedni a szemetet, nem hagytuk ott, és kereket oldhattunk. Mondtuk: -Jól indul a reggel. De hatalmas poén volt. Minden tehénnyálas lett 🙂
Tognazza. A falhoz nagyon kényelmes séta vezet. Beazonosítottuk az utat, viszont az első hosszra adott fokozatot nem értettük. És hol van az a néhány szög, amit írtak, hogy lesz? Egy áthajló beforrt bevágás zárja le 30 méter magasan a kéményszerűséget. Őszintén megmondom félelmetesnek tűnt. Bár azon, hogy félelmetes, nem lepődtünk meg a korábbi napok teljesítménye után. Hezitálunk, Tominak nem fűlik hozzá a foga elölben. Muszáj mennem. A Mago azt mondja erre a falra, hogy „ha meg van tisztítva a fűtől és a zuzmótól, akkor nincs ennél jobb fal”.
Tognazza
Az áthajló beforrt bevágást hál’ Istennek kikerülte jobbra egy táblán az út, pár rozsdás szöget is találtam, igaz kicsit nehezen, de összeszedve magam elértem az első hossz végét. Innen két jelentéktelen hossz jött, füves rozsdásszöges. Gyorsan legyűrtük. Majd következett 6c-ért az út nevét adó hatalmas bevágás. Tomi ment elölbe. Imádja a bevágásokat. Kifinomult technikával Dean Potterezte helyenként a fogás, lépésszegény részeket.
Sikerült átmásznia egyben. Hatalmas élmény volt még másodban is.
A nagy bevágás
Ezután következett egy 10 méteres 7a traverz. A mászás után egyet értetünk abban, hogy ez volt a legnehezebb hossz, hiába nem ezt adták annak. Egy kb. 1 cm-es vízszintes repedésecske fut végig egy tükörsima 70-75 fokos szögben befelé dőlő táblán, ami néha teljesen beleforr a táblába. Ez volt lépésnek. Kéznek fogás kb.130-140 cm-re egymástól függőleges peremes repedések, persze nagyjából egy-két centi mélyek. Iszonyúan kellett tartani lábból. Pedig másztunk már néhány kőkemény reibungot Ausztriában pályafutásunk alatt. Egy beleüléssel ment.
7a traverz
Aztán jött a kulcshossz 7b+ -ért. Indultam. Ugyanaz a meredekségű tábla egy repedés benne. Lábbecsavarások voltak lépésnek, kéznek a repedés néhol füves fogása. Egész jól ment. Egy másik repedésbe való átjutás volt a kunszt. Egy lépést csak kb. a 4. próbára vettem észre. Tomi másodban itt egyből átjutott, Ő lejjebb talált egy elég nagy nyúlást.
Még egy 6C+ volt, amit Tomi abszolvált, egyensúlyozós, egyszer talán ki is dőltem benne másodban. Egy rövid, könnyű hossz. Fent voltunk. Összesen 5 órát vett igénybe a mászás. Hatalmas élmény volt az út. A kezünk el sem fáradt, a kalauz is azt írja, hogy technikailag nehéz a fal, nem fizikálisan. Viszont lábujjaink totál kivoltak. Kicsit élveztük még a napot a csúcson, majd elindultunk hazafelé. Útba ejtettünk egy pizzériát azért még a Civetta alatt a festői Alleghe-ben. 🙂
Azt hiszem nagyon sokat tanultunk ezen a túrán a motivációról, illetve a motiváció hiányáról. Ezt is át kellett élnünk. Hiába ment el a túra egy kicsit a kulináris élvezetek fel, azért éttermet nem fogunk nyitni! 🙂
0 hozzászólás